Kedves öreg emberek, akik a szeretetet és békét terjesztik a világban a legnagyobb vallás élén. Legalábbis ez a 20. század elfogadott képe a pápákról. Ők a vezetői ennek a hataloméhes brigádnak, akik a fejlett és jól dokumentált római kor után, több mint ezer év sötétséget hoztak Európára, elbutítva és kiszipolyozva annak társadalmát. Soha sem riadtak vissza a szarkeveréstől, vesztegetéstől, kínzástól, gyilkosságtól. Történelmét végig kíséri a vér és a korrupció. Lássuk hát, mit tartogat számunkra a lateráni maffia.
Jézus halála után még nem voltak pápák, nem létezett intézményes keresztény egyház. Kezdetben az egész csak a titkos szekták laza szövetsége volt, akik sokszor még egymásról se tudtak a korai időkben. Mivel a galád rómaiak állandóan üldözték őket, így titokban kellett tevékenykedniük. Az évszázadok alatt az a reflex ivódott az emberekbe az ókorban, hogy az irányítás Rómából jön, így a római szekta vezetője lett a főpüspök. Erre rásegített az a tény is, hogy Péter, Jézus apostola is itt halt meg. Ő volt az első pápa, ami egyébként hülyeség, mert akkor még nem alakult ki a pápaság intézménye, csak jóval később nyilvánította őt pápává a Vatikán. Akkoriban még csak püspökök és papok voltak, akik a maguk saját kis szektáiban terelgették a bárányaikat. A fent említett okok miatt, a római püspökhöz fordultak a hívek, ha valami teológiai vitát kellett megejteni. Ez persze nem tetszett a birodalom afrikai, hispániai, galliai peremvidékein élő püspököknek, hogy római legyen a főpüspök. Már ezekben a korai, zűrzavaros időkben is voltak, akik nem pusztán hithű keresztény mivoltjuk miatt kívánták meg a főpüspöki hivatással járó hatalmat (ne feledjük, hogy ekkor még nem létezett a pápaság intézménye!) hanem a hatalom ígérete csábította őket. Ilyen például I. Kallisztosz pápa, aki a rábízott pénzt elsikkasztotta, megmutatva ezzel az utat az őt követő szent atyáknak. Miután lebukott, a törvény keze lesújtott rá és egészen Szardíniáig repítette egy kőfejtőbe. Ám ez a hithű keresztény megszökött innen, hogy visszatérjen és egészen az akkori püspök jobb keze címig nyalja magát a vallási körökben, hogy annak halála után őt válasszák meg a főpüspöknek. A Vatikán híresen jól és ügyesen ködösít, az előbb említett incidensről is úgy értekezik a pápai levéltár, hogy szerencsétlen üzletek alatt elvesztette a rá bízott pénz, majd kereszténység vádjával került a szörnyű szardíniai bányákba. Egyébként kalandos, szentéletű pápánk nevéhez kapcsolódik az első nagyszabású teológiai vita is: engedélyezte a házasságtörés és a gyilkosság bűnbocsánatát megfelelő összegű „vezeklésért” cserébe. Ez persze nem igazán tetszett a többi igazhitű hívőnek. Először ellen püspököt (ne feledjük, akkor még nem létezett a pápaság intézménye!) választottak Hippolütosz személyében, majd egy kútba dobták és köveket hajigáltak rá. Később testét a mai Róma, Trastevere városrészében, az általa alapított temetőben helyezték örök nyugalomra a dühös ellenlábasok.
Ezt követően 250-ben a Római Birodalom egy nagyszabású keresztény listázást hajtott végre, ahol minden keresztény bebizonyította, hogy ő a rómaiak által elismert isteneket imádja. Bizony, még a püspökök is megtagadták Jézus Krisztust és az egyetlen Istenbe vetett hitüket. De azért akadt egy maroknyi igaz keresztény, aki inkább a halált választotta. Aztán a rendeletet kiagyaló elmebeteg, vérszomjas császár elesett valami isten háta mögötti provinciában, így békésebb idők köszöntöttek be. Egy kis időre, mert gyorsan fellángolt a vita, hogy mi legyen azokkal, akik az üldözés alatt megtagadták vagy egyenesen elárulták a hitüket. Sokáig nem is választottak pápát, így a római püspökséget afféle szóvivőként Nováciánusz képviselte. Amikor eljött a pápaválasztás ideje, az emberek mégse őt akarták megszavazni, sokkal inkább a megbocsátó, szelíd Kornélra hallgattak, aki elnézte a hittagadást. Végül mégis Nováciánusz lett a pápa, mert megszavaztatta magát, három általa leitatott püspökkel. így aztán az előző krízis után, egy újabb válsághelyzet alakult ki Rómában: a híveket kettészakította az értük folytatott versengés. Ugye nem csak nekünk tűnt fel a megdöbbentő hasonlóság aközött a furcsa, hatalomért folytatott játék és napjaink politikai, bal-jobb sárdobálása között? Később Constantinus császár a kereszténység elveit választotta politikája eszközének. Elrendelte, hogy az egyházi személyeket ne lehessen felelőségre vonni a polgári törvények által. Ennek tetejébe az egyháznak hatalmas birtokokat juttat és az egész szervezetet felmenti az adózás alól! Megint azok a fránya párhuzamok a papok és a mai politikusok között, ugyebár a mentelmi jog és ezer más dolog, ami a hatalommal jár… Egyébként a krisztusi szeretet jegyében egymásnak eső hívek, sokszor még a gyilkosságoktól, lázongásoktól sem riadtak vissza. A korai évszázadokban sokszor előfordult, hogy püspökök szétszakították a sokaságot, hogy aztán a tömeg erejét kihasználva megpróbálják elérni hatalmi terveiket. Ez leginkább úgy nézett ki, mintha ma a Roma és a Lazio szurkolói egy-egy rangadó után, szétvernék egymás stadionját, kocsmáit, a játékosok leölnék az ellenfél labdarúgóit az utcán. A dühös drukkerek heteken át szednék az áldozataikat Rómában az őrült ámokfutásuk alatt, pusztán a csapatuk iránti elkötelezettségük, azaz igazhitűségük jegyében.
Teltek-múltak az évek, az egyház a Római Birodalomban hatalmas vagyonra és politikai erőre tett szert. Boldog évek voltak ezek, leszámítva a belső hatalmi harcokat, a pápák legfőbb gondja az volt – leszámítva pár barbár és hun betörést és fosztogatást - hogyan csinosíthatnák tovább a templomaikat, miből finanszírozzák az új arany szobrokat. Akkoriban kezdődött a pápaság azóta is kedvelt hobbija, hogy mindenhonnan lopatták, rabolták, kérték a műkincset és aranyat. Elég csak végig sétálni a Vatikánban, hogy láthassuk milyen visszafogott és ízléses belső építészeti megoldásokat vonultatnak fel. Továbbá az összes sarkon ismert műkincsekkel találkozhatunk, szinte minden ókori szobor megtalálható ott, amiket egykor a történelemkönyvünk lapjain díszítettünk bajszokkal az unalmasabb történelem órákon. E sorok írója is mérhetetlenül megdöbbent ezen, amikor személyes látogatást tett a Vatikánba. Habár tisztában volt vele, hogy ez a helyzet, a valóság, amit ott tapasztalt, még ennek tudatában is sokkolta.
Csupán egy a sok felbecsülhetetlen értékű ókori műalkotás közül, amiket a Pápák loptak össze az évszázadok alatt, a rengeteg aranyról és titkokról nem is beszélve, amiket egyszerű látogató nem is láthat a Vatikán ódon falai között.
Ám a Római Birodalom napjai meg voltak számlálva és ezt pápáink is nagyon jól érezték. Igyekeztek hát befolyásukat kiterjeszteni a birodalom határain kívülre is, nehogy az addig volt legnagyobb hatalom magával rántsa őket is, az elkerülhetetlen összeomlásával. Ezt elsősorban azzal próbálták elérni, hogy áttérítik a gall és germán törzseket a keresztény hitre. Ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Nem sokkal Attila után a Római Birodalom szét is szakadt, csak egy emlék maradt az újonnan megalakuló feudalista világrendben. Ezt az időszakot az egyház úgy élte túl, hogy az éppen legerősebb uralkodónak nyaltak be tövig. Ezáltal sikerült az új rendszerben is politikai erőre szert tenniük. Sőt, mi több, egyre elfogadottabbá vált a tény, hogy az egyházi személyek fölött nem rendelkezhet senki a hagyományos törvényi eszközökkel. A papok és apácák felett a püspökeik, felettük pedig a pápa uralkodhatott csak. Ezáltal teljes védettséget élveztek a világi dolgok ellen, továbbá ez a tény segítette elő azt, hogy az egyház önálló politikai erővé válhasson. Mindezt azzal érték el, hogy keresztény hitre térítették Európa új urait, akiknek aztán szépen a bizalmukba és még ki tudja milyükbe férkőztek. Ekkoriban zajlott a nagy népvándorlás, amikor is keletről mindenféle barbár törzsek települtek be Európába. Amelyikük nem vette fel a kereszténységet és nem hódolt be a feudális hűbéri rendszerbe állami szinten, azok eltűntek a történelem útvesztőiben.
Jellemző volt az középkor elején (5-600 körül) hogy a különféle európai uralkodók saját fajtájukból akartak mindig pápát, hogy utána általa érvényesíthessék saját politikai akaratukat Európa felett. Közhely, hogy a történelem megismétli önmagát. Időről időre újabb véres harcok törtek ki, amikor a pápa meghalt (gyilkosság áldozata lett?) kapkodtak a betöltetlen pozícióra. Egymást fúrta a germán párt, bizánci párt, római párt. Elfogadott dolog volt a szavazatok és pozíciók megvásárlása az egyházon belül. Bonifác (az első pápa, akit már az egyház se mert szentté avatni később) halála után Mercutius következett a trónon, aki megváltoztatta a nevét II Jánosra. Erre azért volt szükség, mert a régi mitológiában Merkúr a tolvajok és kereskedők istene volt, ilyen névvel pedig már túlságosan is nyilvánvalóvá vált volna a tény, amit amúgy is tudott mindenki.
Ekkoriban még nem volt furcsa az a tény, hogy a pápák papája is pápa volt, ugyanis nem volt még tiltott a szexualitás, sem a házasság papi berkekben. Ezt kihasználva, sok szentatya rendezett hatalmas orgiákat a Lateráni palotában (ma bazilika), amit még annak idején a már emlegetett Constantinus adományozott Róma akkori püspökének, pontosan nem tudni, hogy miért i.u. 300 körül. Azóta ez a palota lett a pápák hagyományos székhelye. Visszatérve az egyház és a nemiség történetére, az első változásokat I. Nagy Szent Gergely hozta, akinek a felmenői között két pápát is találhatunk. Ennek ellenére Gergely próbált tenni a papok nősülése ellen, több-kevesebb sikerrel. Annyit azért elért, hogy megtiltották a nősülést a papoknak, de a püspökök nyugodtan dughattak tovább. Ennek hatására, rengeteg, akkor már nős pap ölte meg újszülött gyerekeit Isten legnagyobb dicsőségére. Ugyanis a rendelet kijövetelekor frissen született csecsemőiket el kellett tüntetniük a papoknak, nehogy bajba kerüljenek. Írjuk fel egy jó pontnak Gergely részére azt, hogy amikor ez a fülébe jutott visszavonta a rendeletét. Egyébként az ő nevéhez fűződik az, hogy akinek volt pénze az megmenekülhetett a bűneitől és ez által a pokoltól, akinek pedig nem, az örökre ott égett. Ezer évvel később ez a szokás hozta az addig egységes egyház szétszakadását és a protestantizmus feltámadását. Gergelynek nem sikerült elérnie azt, amit az őt követő évszázadok elértek: az egyház végül a szexualitás minden formáját súlyosan büntette. Ugyanakkor rengeteg pápa úgy gondolta, hogy ők mentesek ezen szabályok alól. III. Bonifác például homoszexuális kapcsolatban élt a bizánci császárral, ennek köszönhette azt is, hogy a bizánci párt hatalomra juttatta.
Sötét középkor a 21. században
A közhiedelemben a középkori pápák úgy élnek, mint élet és halál urai. Mégis az eddig olvasottakból az derül ki, hogy többségük szimplán csak az uralkodók bábja volt, mint Sztálinnak Rákosi. Évszázadokon át ez így is volt, az egymást sűrűn váltogató pápák csak álmodozni mertek arról, hogy egyszer majd a pápák döntik el ki lehet király és ki nem, nem pedig fordítva. Ez így volt egészen addig, amíg I. Sergius pápa el nem fogadta el a bizánci zsinat azon döntését, hogy Konstantinápoly Rómával egyenlő város. A dühös bizánciak erre katonákat küldtek Rómába, ám a lakosok a pápa mellé álltak és elkergették a katonákat. Ez volt az első eset, hogy egy pápa sikerrel szállt szembe a királyok akaratának. Megtörtént az, ami évszázadok óta csak a pápák legszebb álmaiban valósult meg: Rómában az egyház volt az úr. Innen már egyenesbe jött a maffia, csupán hittérítőket kellett szétküldeni szerte Európában, hogy az ott élő pogány népekkel elhitessék, hogy csak egy igaz Isten van. Innen egyenes út vezetett a Frank Birodalomig, ami az első egységes és nagy hatalommal bíró keresztény erő volt Nyugat-Európában, egy igazi ellenfél a barbár törzseknek és legfőképp az akkor már egyre gyengülő Bizánci Birodalomnak. Ugye mondanunk sem kell, a Vatikán végig ott bábáskodott a Frank Birodalom megszületésénél, elérve, hogy végre Rómából rángassák a szálakat. Végre besütött a nap a lateráni palota ablakán!
Láthatjuk, hogy alig haladtunk fél évezredet az időben, és máris milyen terjedelmes bűnlajstromot sikerült összeszedni. Pedig ez az cikk csak igen nagy vonalakban mutatja be a Vatikán sötét oldalát. És hol van még a vége? A java pedig még csak most jön!
Folytatjuk...
Szása
