Arra lett figyelmes, hogy a sötét éjszakai égboltról, feje felett a magasból gépek zúgása éri el a fülét. Nem tudta elképzelni miféle gépek lehetnek ezek. Úgy tudta, hogy a légtér, ami a feje felett van zárt övezet, nem hatolhat be senki. Ebben a pillanatban megszólaltak a légvédelmi szirénák. – Nem, ezek nem lehetnek a mi gépeink! – De mégis, hogy kerülnek ide, milyen gépek ezek? – kérdezte ijedten csak úgy, az őt körülvevő levegőt.
   A fekete égbolt alját, a város fényei világították meg. A természetvédő zöldek ezt fényszennyezésnek hívták. Szennyezés ide vagy oda, most nagyon jól jöttek a város fényei, mert nem messze apró gombák jelentek az éjszakai égbolton. Egyre több és több apró gomba ereszkedett a föld felé. Nyugodt siklásuk éles ellentétben állt azzal a hangzavarral és felfordulással, ami a házak között uralkodott. Senki nem számított erre, ami történt, arra, hogy pont itt, messze a zajos, veszélyes, vérben bővelkedő frontvonalaktól oly messzire eső álmos kisváros felett fognak megjelenni…
   - Kibaszott ejtőernyősök! - Fogalma sem volt mihez kezdjen most, mit kellene tennie. Inkább azon mérgelődött, hogy miért pont most támadnak, amikor ő itt van. Ahelyett, hogy eltöltött volna pár nyugis napot, itt a hátországban; nem pont akkor támadnak ezek, amikor ő eltávon sörözött, most meg éppen úton volt a kupi fele. Legalább egy napot vártak volna, holnap úgyis a fronton kéne lennie újra, akkor meg már teljesen mindegy, így is úgyis visszatért volna a hétköznapjaiba az a rohadt háború, azért hogy, mint valami féreg, szépen beegye magát a hétköznapjaiba. Akkor már mindegy lett volna, de legalább ez a pár nap telhetett volna el nyugiban.
   Akkor húzta ki a pisztolyt a tokjából, amikor az első lövések eldördültek valahol a város szélén. Majd még egy és még egy és még egy, majd egy hosszú sorozat. Megállt és hallgatózott. A folyó felől jöttek a lövések. Biztos a város széli híd környékére szálltak le. – A híd! Az a célpontjuk, majd onnan fognak a városba jönni. – És elindult, rohant, nem foglalkozott semmivel, csak rohant a vadászbolt fele, hiszen tudta, hogy komolyabb fegyvert kell szereznie, ha életben akar maradni. Ezek nem szórakoznak, a város fele halott lesz holnapra és ő bizony a másik felébe, azok közé szeretett volna tartozni, akiknek sikerül kitörniük a városból, életben maradnak.
   Legnagyobb meglepetésére a kirakat nem törött be, úgy ahogy a filmeken látta, pedig már 3-szor is rálőtt. Csak apró lyukak és körülöttük a repedések, pókhálók jelentek meg az üvegen. - A picsába! – gyorsan körülnézett és a szomszédos fodrászüzlet előtt megpillantott egy biciklitárolót. Két lépéssel mellette termett, felkapta és a vadászbolt kirakata elé vitte. Nem várt sokat, egyből nekivágta a kirakatnak, de az még mindig nem akart betörni, csak kisebb repedések keletkeztek rajta, a korábbi lövések környékén. Még egy három-négy alkalommal kellett, hogy hozzávágja a biciklitárolót a kirakatüveghez, hogy akkora lyuk keletkezzen rajta, amin át tud mászni. Gyorsan felkapott egy puskát a pult mögül és hozzávaló lövedékeket keresett. Szerencséje volt, gyorsan megtalálta, amiért jött. Betöltötte a puskát, megtömte a zsebeit. – Esélytelen, hogy életben hagyjanak ebben az egyenruhában, ha elkapnak. – de már nem volt ideje átöltözni, a lövések hangjai egészen közel jártak már. A támadók, a városka apró helyőrségén valószínűleg úgy hatoltak át, mint kés a vajon. Egyetlen esélye a menekülés volt.
   Óvatosan kidugta a fejét, majd miután meggyőződött róla, hogy az utca egyenlőre még szabad, kimászott a kirakaton és elindult rohamléptekben a folyótól minél messzebb. Ám, alig haladt két utcát, lövések az egyik ház sarkához szegezték. – Úgy látszik nem csak a híd fele szálltak le! – morogta alig hallhatóan a fogai között. Lefeküdt a földre, kidugta fejét a puskával együtt és gyorsan elmérte a helyzetet: három katona haladt óvatosan, az utca túloldalán a fal mentén, felé figyelő géppisztolycsövekkel. Tehát számítanak rá, hogy még ott van, de a sötét miatt egyenlőre nem látják. Gyorsan célba vette az elsőt… majd a másodikat… és a harmadikat is, de őt már nem találta el elsőre, mert akkor már gyorsan futott az ellenkező irányba, még egy lövést utána kellett eresztenie, hogy leterítse. Biztos volt benne, hogy ezek már nem lőnek rá, hiszen direkt egy komoly kaliberű puskát választott a vadászboltban, ami még egy szarvast is könnyedén megállít, hát még egy pontosan eltalált embert. Végig rohant az utcán, majd a végén jobbra fordult és elindult felfelé a domboldalon. Közben az utcán parkoló járműveket nézte, nincs-e valamelyikben benne hagyva a slusszkulcs. Hamar rá kellett jönnie, hogy ez elég elvetélt ötlet. Ki hagyná éjszaka a kocsijában a kulcsot, egy fronthoz közeli, katonáktól züllő kisváros utcáin? Az első házhoz futott, aminek égtek a lámpái. Lendületből rárugott az ajtóra, az nem is állt ellen a bakancsnak, ami a zár mellett érte. Ahogy beszakadt, belépett a lakás előszobájába.
   Jobbra cipős szekrény, felette fogasok, rajtuk függő kabátokkal és sálakkal. Az egyik akasztón egy kulcscsomó is volt, de semmi slusszkulcsnak kinéző tárgy nem ékesítette. Végig ment a pár lépés hosszúságú előszoba folyosón, majd balra a nagyszobában egy családot pillantott meg, akik halálfélelmet tükröző szemekkel bámultak a félrészeg katonára, aki a nappalijuk küszöbén állt. Anyuka, gyerekek, az apuka pedig előttük állt, mintegy testével védelmezve őket.
- Hol van a kibaszott slusszkulcs! – ordította teli torokból, vérben forgó szemekkel és hogy még erélyesebbnek tűnjön, a puskát is rájuk emelte. Nem akarta Ő bántani szegény családot, de tudta, hogy ijesztőnek kell lennie, hiszen a kocsira mindenképpen szüksége van. Gyalog nem fogja elhagyni a völgyet. A várost még csak-csak, de a völgyet semmiképpen nem tudja elhagyni gyalog.
- Adom! Adom! Csak ne lőjön! – És lassan elindult feléje a családfő feltartott kezekkel. Elengedte maga mellett, az pedig a szemben lévő konyhába ment át. – Gyorsabban! Mi lesz már? – Jól van, jól van… - A férj, a konyhaasztalon lévő kulcscsomót felkapta és az azt követő felszólításnak szó szerint engedelmeskedve odavitte, de semmivel sem próbálkozott. Amint a kezében volt és azt is megtudta, hogy melyik kocsié, hol áll ennyit mondott, talán, hogy ne haragudjanak rá, talán, hogy a lelkét nyugtassa, talán csak úgy, mert ki akarta mondani, talán mert félt a karmától vagy csak dühében, amiért nem lehet otthon és gyerekeket kell fenyegetnie, a saját túléléséért:
- Bocsi, de nincsenek jók és rosszak. Csak olyanok, akik életben akarnak maradni és a másik oldal, a politikusok, akik erre kényszerítik őket. Meneküljetek, ahogy tudtok, de gyorsan!

Folyt. köv.