Ebben a posztomban megpróbálok összeszedni néhány dolgot, ami minket, magyarokat jellemez, vagy akár szorosan hozzánk kapcsolódik, esetleg egyediek vagyunk vele.
Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán az ételeknél.
Minket, magyarokat egyértelműen a túlfűszerezett és a zsíros, sajnos magas koleszterin tartalmú étkek jellemeznek. Na meg a pirospaprika. Kinek ne ugrana be itt egyből egy jó gulyás, vagy a sokak által kedvelt csülök, esetleg töltött káposzta? Szaporíthatnám a sort a lecsóval vagy külön féle pörköltekkel, de úgy érzem, hogy felesleges. Apropó, ha már pörkölt, akkor a sertés eszembe jut, s érdemes is megállni amiatt, hogy az állat kevés részét nem fogyasztjuk el, hiszen az agyveleje, vagy a nyelve is gyakran kerül az asztalra. Természetesen sok furcsaságot még terítékre teszünk, mint a kakasherét vagy a szarvasmarhagyomrot. És akkor még említésbe sem vettem a körömpörköltet, vagy a disznósajtot sem. A disznósajt (ami egyébként hungarikum) az állat különböző részeinek abálását követően ledarálva való visszatöltése melegen a saját gyomrába. Számunkra nem meglepő, ám néhol ezt elég érdekesen fogadnák. Vagy itt érdemes a hurkát és a kolbászt is megemlíteni. Nem sok országot jellemez, hogy a kinyert húst az állat saját belébe visszatöltve új értelmet nyer az étel. :) Természetesen ez az idő folyamán változott, de az elv örök.
Kicsit nagyot ugorva a legfontosabbat talán ki is hagytam. Magát a disznóvágás szertartását. Hiszen mai napig a parasztháztartások legkedveltebb és legnagyobb tradíciója. Miért is mondom ezt? A falusi népszokások között a legtöbb embert megmozgató közösségi esemény volt, mely napjainkra a helyenként megmaradt szokás kultusszá nőtte ki magát. Hiszen e jeles alkalmon megjelenik a család minden tagja, a közeli barátok, s még egy-egy ember, akiről nem tudjuk, hogy ki, de van aki ismeri. J A disznóvágás természetesen áldomással indul, melyet a pálinka koronáz meg. Na, igen, a jó magyar pálinka. Igazi hungarikum, ám erről később. Szóval, a pálinkázást követően (mely természetesen az egész szeánsz alatt végig kíséri az embert, óvó köntöst nyújtva a hideg ellen. Hiszen a legtöbb helyen karácsony előtt vagy a januári hidegben tartják a disznóvágást) a böllér, mint az alkalom főszereplője neki lát feladatának. Az állat vérét teknőkbe gyűjtik, hogy elkészüljön a hagymás vér reggelire, vagy a véres hurka alapjául szolgáljon. A hagyomány része, hogy az este nagy lakomát csap a nép, s természetesen a házilag készített nedűket fogyasztva hajnalig tart a móka. Az elkészült sonkát sok helyen elteszik, s a húsvéti lakoma fő elemeként tálalják.
És igen, el is kanyarodtunk a húsvéthoz. Azért gondoltam, hogy pár szót meg ér ez is, hiszen nagy múltnak örvend az a bizonyos hétfő. Jellemző volt (sajnos mára egyre kevésbé), hogy a fiatalok összegyűlve többen útnak indultak, hogy az ismerős lányokat meglocsolják. A régi szép időkben a fiúk népi viseletbe, csoportba verődve egy-egy hangszer kíséretében járták a falu utcáit, hogy a gyengébbik nem képviselőit legszebb ruhájukban egy-egy vödör vízzel örvendeztessék meg. Sajnos a mai, elmodernizálódott világunkban ez már kevésbé számít közkedveltnek, s örülhetnek a lányok, ha a fiúk legalább a kölnit a kezükbe veszik. A szokás egyébként már a 17. századra visszavezethető, melyet írásos források támasztanak alá. A környező országokban is locsoltak, ám még is Magyarországra volt a legjellemzőbb. Kapcsolódó szokás a tojásfestés. A locsolásért cserébe hímes, de legalább festett tojás jár. Egy legenda szerint Krisztus keresztje elé egy asszony egy tál tojást vitt, s Jézus vére arra csöpögött rá, ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. Ám a szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, így a piros tojás szerelmi ajándék és jelkép is volt az adott hölgytől.
Az ünnepeknél meg egy dolgot szeretnék megemlíteni, ez pedig nem más, mint a Mikulás. Miért is? Amerikában a szakállas, piros ruhában mászkáló öreg úr, aki a kéményen át érkezik, s akit sütivel és egyéb falánkságokkal várnak, ő karácsony éjjelén érkezik meg, nem pedig december 6. napján. A Mikulás szó cseh származású, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál. A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizációnak köszönhetően megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok krampuszok voltak, addig a mai társadalomban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás illetve országonként más-más alak), aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, az Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.
Pár szót szeretnék írni a busójárásról is. Egy mohácsi farsangi népszokásról beszélünk, mely eredetileg sokác népszokás volt. De mi az a sokác? Sokácok a Magyarország déli részén (főként Mohács és környéke), Bácskának a mai Szibériához eső területein a Duna közelében, valamint a horvát Szlavónia részén élő emberek. Farsangkor a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek, s a felvonulás mellett a fő produkció a partraszállás.
Na és igen. Amit nem hagyhatok ki. A szüret. Különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesül a szőlőművelő. Az 1700-as évektől az 1900-as évek közepéig mindig október végén zajlott a szőlőtermés betakarítása Tokaj-hegyalján. Október 28-a, Simon és Júda, a szőlők védőszentjének napja volt a nyitány: ezelőtt szüret hivatalosan nem kezdődhetett. Annyira szigorúan betartották ezt a fordulónapot, hogy egyes községekben harangzúgás és mozsárágyúk dörgése jelezte a munka kezdetét.
Bár főként nem is a szüret fontos most számomra, hanem az eredmény: a bor. Hiszen hazánk világ szerte híres borairól. A szőlőtermesztés és a borkészítés már több ezer évvel ezelőtt ismert volt Földünk kedvező éghajlati adottságú vidékein. Magyarország területén már a honfoglalás előtt is termesztettek szőlőt, így a honfoglalók fejlett szőlőtermesztő- és borkultúrát találtak. Szóval a magyar bor. A Tokaji aszú nevét szinte az egész világon ismerik, sőt hamisítják is. Hungarikumnak számít, mint az Egri bikavér. 
Apróbó, hungarikum. Mi is az? Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, védett természeti érték, kiváló nemzeti termék. Törvény szabályozza.
Nagyon elszaporítottam a szavakat, így a továbbiakban próbálok rövidebb lenni, s csak néhány hungarikummal foglalkozni. A cikk a magyarságot jellemző értékekkel foglalkozik, így nem maradhatnak ki néprajzi ékességeink sem, így a kalocsai, keresztmetszetes-, valamint a matyó hímzés is helyet kapott a busók álarca mellett. Ha már a hungarikumoknál tartok, akkor természetesen nem felejthetem ki a makói vöröshagymát és hosszúgyökeret, a Pick szalámit, a St. Hubertust, a Gyulai kolbászt, a kalocsai pirospaprikát, a szikvizet, a túró rudit, a mákos gubát, az Unicumot a C- és P vitamint, a Béres cseppet és persze a jó öreg pálinkát sem. Nos, ez csak néhány név a még hosszasan sorolható listáról. :)
Zárásképp pedig úgy gondolom, hogy meg kell említenem néhány közismert márkát, amiről talán kevesen tudják, hogy kicsiny hazánkból származnak, még, ha a név kissé csalfa is.
Ismerősen cseng a Retro, Saxoo, Budmil, Mayo Chix, Keyo, Heavy Tools vagy a Devergo név? Szerintem sokan legalább egy-két márkát ismerünk a felsoroltakból. Na, igen. Mind magyar. Bővíthetem a listát a Cassone, az Agressor, az Enzo, a Fundango vagy a Thomas Jeans nevekkel is. Ugye? Milyen furcsa.
Számomra a legnagyobb meglepetést a Retro és a Saxoo okozta. Az első (Retro Jeans) márkanév egy magyar-olasz cégként bejegyzett, főként Magyarországon forgalmazott, a fiatalokat megcélzó divatmárka. 2001-ben alakult, s sokakat megtéveszt a gyakran megjelenő „since 1964” felirat, mely az alapító születési dátumát hivatott jelölni. Egyébként 2004 óta franchise jelleggel jelen van Németországban, Svájcban, Olaszországban, s a Magyarország határait képező összes országban.
A másik hasonlóan nagy és meglepő ruházati cikkekkel foglalkozó márka a Saxoo London. Az általa kínált termékek a „club wear” kategóriába sorolhatóak. 1997-ben megjelenő, külföldi cég/márka (Londonban bejegyzett vállalkozás, külföldi név, angol weblap) benyomását keltő divatirányzat hamar hazánk felső kategóriájába került a ruhadivat területén.
A külföldies név, épp oly megtévesztő, mint a ”jó öreg” márkáink magyar neve. Azt kell, hogy mondjam, h sajnos sok, emblematikus, magyarnak hitt márka mögött külföldi cégek vannak. Miről is beszélek? A Sió a német Ecke - Granini csoport tulajdona, a Piros Pöttyös a holland Friesland kezében van, a Boci csoki a svájci Nestlé tulajdona és Csehországban készül. De érdemes még megemlíteni a Horváth Rozi márkát is, mely az osztrák Salinen tulajdona, vagy a Törley vagy BB pezsgőt is, melyek a német Henkell cég tulajdonában állnak. Na és persze nem szeretném kihagyni a Győri (édes) márkát sem, mellyel az amerikai Kraft Foods büszkélkedhet.
Úgy vélem, hogy a lista hihetetlenül hosszas lehetne, melyből egy-egy dolgot kiragadva íródott meg mindez. Természetesen sok-sok dolgot kihagytam, ha valakinek van ötlete, esetleg ideje arra, hogy mit is, az írja meg nekünk nyugodtan a mammerszasa@gmail.com címre, vagy írja ide kommentbe, hiszen mi magyarok, igen is mamszásak vagyunk és még rengeteg hasonló dolgot lehetne felhozni.
Mammer
