Nagyon jól eső érzés, hogy egy blogon a mi cikkükre hivatkoznak. Nem csak, hogy a blogon a mi cikkünkre hivatkoznak, hanem egyenesen a cikk hatására hozták létre, magát a blogot! Azt kell, hogy mondjam felemelő érzés ez a kitüntetett figyelem, mert ez azt jelenti, hogy, amit írtam az hatással van emberekre. Ha csak egy emberre lenne hatással, úgy értem, hogy: azt mondja például, "Hú, ez jó volt." vagy "Nem így van, ez egy fasz." vagy bármilyen reakciót váltok ki belőle, miután el olvasta, amit írtam: AKKOR MÁR MEGÉRTE MEGÍRNOM. Már pedig ez a poszt felhívta magára, mert parázsló kommentek születtek alatta. Persze nem az egyetlen, mert vannak posztok, amiket több százan lájkoltak, továbbá jelent meg máshol is írásom, ami véres vitákat szült. A lényeg az, hogy ennek a posztnak a hatására, olyan "társadalmi" vita robbant ki (persze, csak kis számú résztvevővel) ami, érdemlegesen és komolyan reagált rám. Megtiszteltetésnek veszek minden kritikát, legyen az pozitív vagy negatív. Persze a pozitívnak jobban örülök, mert jól esik a lelki világomnak egy kis vállon veregetés. De az is felemelő, hogy a negatív kritika olyan erős volt, hogy reagált is. Kezdő íróként ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhet, hogy valaki ennyire kitüntet a reagálásával az írásomra!

Egyébként a szóban forgó cikkben először lefikázza a dicső blogger az írásomat, aztán pedig mindenféle "Ludas Matyis" hülyeséggel próbál úgy beállítani, mintha közöm sem lenne a magyar történelemhez, azon belül is a magyar társadalom antropológiájához. Szavaiból kivehető, hogy egy vérig sértett ex-nemes írta, legalábbis Sherlock Holmes ezt tippelte és meg is osztotta velem a feltételezését. Én pedig hiszek neki. Pont olyan ámító beszédet írt, mint az egyszeri magyar politikus, a választások előtt, aminek az igazság tartalma a 0 és 5 százalék között mozog.

Köszönöm, 

Szása